Valamikor egyszer régen elvesztettem a hitet abban, hogy valaha fogok még szeretni. Mármint, hogy képes leszek szerelmesnek lenni. Egy időben nem is akartam az lenni, bár ez nem egy olyan dolog amit el lehet csak így dönteni, de azért törekedtem arra, hogy amiben tudom segítsem magamat, hogy elkerülhessem.
Aztán összejöttünk Ádámmal és úgy éreztem hogy szeretem, de nem megy egészen úgy, ahogy ilyenkor mennie kellene. Pedig minden jó volt egész hosszú ideig. Nem volt tökéletes, de jó volt. Viszont akkor már szerettem volna kimutatni, de nem ment.
Minden esetre aztán jött egy eléggé hosszú lejtős időszak a kapcsolatunkban. Én is elcsesztem dolgokat, ő is. Most meg varázsütésre minden jó lett. Bár egy csomó dolog eléggé szarul esik/esett, de már ki tudom mutatni azt amit érzek, meg érzem is teljes mértékben, amennyire csak lehet (azt hiszem) és ilyen már rég volt.
Részéről megszűnt sok negatív tényező. Például a felesleges féltékenykedés. Igaz most én kezdtem kicsit túlzásba esni és az is igaz, hogy úgy érzem volt rá okom, de már nincs. Szóval nekem is túl kell esnem ezeken és normálisan hozzáállni az egészhez.
A lényeg, hogy most elég jó minden.
Persze az is segített kicsit, hogy iszogattunk egyet Ádám haverjával és beszélgettünk sok mindenről és szakított az agyatlan barátnőjével, (aki miatt tök sokat veszekedtünk Ádámmal). Írtam már itt a lányról. Szóval ez is sok mindent megkönnyít.
Meg aztán kifejtettem a véleményemet a srácnak, arról a csajról is, aki nem megfelelő témákról fecsegett Ádámnak. Elmondott pár dolgot a lányról pluszba, amitől nem változott a véleményem a csajról, sőt. Meg nagyjából az is kiderült, hogy nem csak én nézem könnyűvérűnek a szőke leányzót, hanem a társaságból más is, pl Ádám haverja is, akivel beszéltünk róla. Meg mindenki akinek van egy kis agya és agyilag is idősebb 20-nál és nem csak a dugáson jár az esze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése