Éjszakai, csoportos városban mászkálás volt. Világvégét jósoltak nemrégiben.
Bekövetkezett.
Hatalmas dörrenés hallatszott a háttérből. Nem is sejtettük mi ez. Ám pár perc múlva egyre közelebbről jöttek a hangok. Minden második panel összeomlott, tűz csapott fel a romok közül. Amikor hátranéztem, épp a mi otthonunk következett. Megijedtem, fogalmam sem volt arról, hogy az unokahúgom és a szüleim bent voltak-e. Lepergett előttem gyerekkorom és a legjobb pillanatok amelyeket hugival töltöttem.
Sietni kellett, hiszen éppen mi is egy ház teteje felé robogtunk egy sráccal. Valahogy egy udvarba értünk és szaladtunk, jó nagy ívben megkerülve a már romokban heverő házakat. Arra futottunk amerre mamámék laktak. Nyilván vissza a sok robbanás felé.... De tudnom kellett, hogy jól vannak-e. Közben folyamatosan zokogtam.
Odaértünk. A házuk elejében egy szórakozóhely volt, először oda mentünk be. Egy híres zenekar éppen koncertet adott. Ingyen, mondván úgy is világvége. Mint kiderült a nagymamájáé a hely, így megkért minket, hogy hadd aludjanak a hátsó részben, ahol mi.
Kicsit nyugodtabb voltam, mert errefelé szinte semmi sem történt, minden ház ép. De amikor hátra értünk, láttam, hogy egyik mamám sincs otthon. Csak remélni tudtam, hogy nem a mi lakásunkban volt mindenki.
Vissza akartam menni, de nem engedtek. Leültem az ágyra és újra sírni kezdtem.
Az énekes elment fürdeni. Előkaptam a telefonomat és próbáltam felhívni anyuékat. A telefon kicsöngés nélkül továbbított valamit arról, hogy egy repülő sikeresen eljutott a körzetbe a 85-ös út feletti pályán. Gondolhattam volna, hogy ilyenkor semmi sem működik. De mért is ne?
Odamentem a srác laptopjához és elkezdtem keresgélni az interneten. Reménykedtem, hogy találok valami használható információt arról, hogy mi is történt/történik pontosan illetve, lehet-e rá esély, hogy a családom is megmenekült.
Aztán felébredtem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése