Kicsit furcsa látni és talán egy kicsit ott mélyen rosszul is esik, hogy unokahúgom mindent megkap amire én kiskoromban vágytam, de mégsem kaptam meg.

Mármint nem tőle sajnálom.

Emlékszem, hogy nővéremnek rengeteg kindertojás játéka volt és irigykedtem rá. Most unokahúgom is kap majdnem minden nap apámtól egy kindertojást. Én csak 1-2 alkalommal kaptam. Vannak ilyen cuki tündérpónijai is, amik az "én időmben" már menők voltak, de nekem egy sem volt.

Igaz soha nem sírtam semmiért, se csokiért, se játékért. Ha kaptam valamit, annak örültem, de olyan nem volt, hogy hisztiztem és azért kaptam meg valamit. Soha nem is mondtam senkinek, ha vágyódtam valami után.

De igen, egyszer. Nővéremék ballagásukra egy bohócot kaptak. Mármint mindenki kapott egy sajátot és nekem nagyon tetszett az a bohóc. Ejtőernyős volt és lehetett szaltóztatni. Nővéremével játszottam, de elvette tőlem és nem engedte, nem akarta, hogy többet játsszak vele, pedig amúgy le se sz*rta, hogy van neki, csak én ne játsszak vele!

Szóval szerettem volna egy sajátot és megmondtam anyuéknak, hogy szeretnék egy sajátot, mert tesóm nem engedi, hogy az övével játsszak és akár a szülinapomra, karácsonyra és a névnapomra egybe is megkaphatom, csak hadd legyen egy nekem is. *-* Nem kell semmi más, csak ez.

Gondolom meghatódtak és kaptam egyet névnapomra (és nagyon sokat játszottam is vele). De ennyi. :)

Egyébként nem szeretem a bohócokat, de ez aranyos, valahol még talán meg is van. :D
.
.
.