Mindenki csinálja azt amihez ért!
Csak egyesek nincsenek tisztában azzal, hogy amiről azt hiszik, hogy értenek hozzá, valójában semmi tehetségük azon tevékenységhez.
Például itt vagyok én. Azt hiszem, hogy tudok írni. Tudok úgy írni, hogy az érdekeljen bárkit is. Pedig ez nem igaz.
Nem arra vágyom, hogy ezt megcáfolja valaki. Szeretem mégis elhinni, hogy így van és azt is, hogy nem így van.
Néha azon gondolkozom, hogy utána kellene járnom, olvasnom, néznem annak, hogyan, milyen szabályok szerint kell blogot, novellát, regényt ingyombingyom tálibét írni, csak rájövök, hogy teljesen felesleges és amúgy sem érdekel. (Mert nekem ez nem egyértelmű! :o) Pedig biztos sokkal szebben, jobban és érdekfeszítőbben írhatnék.
Valószínűleg ez azért van, mert tényleg nem erre születtem, mégis jóleső érzés írni, bármennyire is nem nekem való.

Az életben viszont ha nem tudok valamit, akkor nem vagyok rest rákérdezni, hogy ez hogy is van tulajdonképpen?. Vagy ha nem tudom egy szó jelentését, vagy egykor tudtam, de már kiment a fejemből, akkor utánanézek. Ha valami eszembe jut az utcán és nem értem, nem tudom honnan emlékszem arra vagy bármi érdekel a dologról, akkor amint hazaérek, vagy akár napokkal később utánanézek a zinterneten.
Tapasztalataim szerint sok ember az ilyen dolgok felett átsiklik. Gondolkozik rajta pár percig, de ha nem jut eszébe akkor sem gondol arra, hogy: na hazamegyek és rákeresek a guglin. Engem viszont nem hagynak nyugodni a gondolataim, órák múlva is képes vagyok azon agyalni, hogy vajon mi lehet, honnan lehet, hol lehet, miért lehet, ki találta ki, miért, mikor.
A'sszem ez jó...

A rajzolás pedig... néha olyan belső késztetést érzek, hogy rajzoljak... mégsem ülök le és kezdek el rajzolni. Pedig vágyom rá. Ez lustaság? Vagy csak az az érzésem, hogy ahhoz sem értek igazán, akkor meg minek erőltessem? Vagy ezt csak azért gondolom, mert elakarom magammal hitetni, hogy nem vagyok lusta. De az vagyok. :)