Sóhaj

Amióta én hozom haza az óviból a héten 2x, néha 3x a lakótársam kislányát, aki 5 és fél éves, azóta elég stresszesek ezek a napjaim.
Amikor először mentem érte, akkor nagyon jól viselkedett, de azóta ez egészen megváltozott. Igaz nekem nem hisztizik annyit, vagy csak jobban kezelek bizonyos helyzeteket, mint az anyukája, mert szerintem ez tök emberfüggő, de azért így is meggyűlik vele a bajom néha.
Az óvónénik ugyan mindig dicsérik, hogy milyen ügyes volt ma és jól viselkedett, de az öltözésnél valahogy kis angyalból kisördöggé változik.
Ma például odamentem érte 3/4 5 körül, de még vagy 20 percet ott ültem és vártam, hogy kirakjon egy kockás játékot, amit végül ki sem rakott. Persze megvártam türelmesen, nem sürgettem hiszen úgy is ráértünk és ezt az óvónéninek is mondtam, aki adott egy kisszéket, hogy legalább ne ácsorogjak, amíg várni kell. Beszélgettek velem, nagyon aranyosak egyébként. Az egyik még a hajamat is megdicsérte, hogy milyen szép hosszú. Aztán Kincső odarohant hozzám megölelt, tiszta boldog volt aztán elindult öltözni, de mégse, mert inkább elment wc-re. Utána kóválygott egy sort, majd nagy nehezen elindult a kabátjához.
Ott ültünk még 20 percet legalább, mire odáig eljutottunk, hogy a cipő, a pulcsi és a nadrág rajta legyen.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy kirohan mellettem és mire észbe kaptam már az előtérben volt. Úgy kellett utánarohannom, tök váratlanul ért, hiszen ilyet még sosem csinált, fel se fogtam, hogy kabát és sapka nélkül rohan az udvar felé... Ha nem lenne ilyen bonyolult kinyitni azt az ajtót, árkon, bokron túl lett volna, mire utolérem. Ráadásul ki tudja, hogy a sötét udvarban megtalálom-e.
Mire hazaértünk kicsit lenyugodott, de azért az óviban közölte velem, hogy többet nem én megyek érte, miután visszavittem a kabátjáért.
Az úton játszottunk kitalálósat.
Az óviban meg hallgattak aranyos kis gyerekdalokat, na most azt beraktam és közben rajzoltunk és akkor meg tök jó volt.

De az a helyzet, hogy nekem még mindig csak az lenne a dolgom, hogy elhozom a óviból és ő elvan a saját szobájába a tv előtt és ha kér, adok neki inni, ami már ki van készítve, csak öntenem kell. Ennek ellenére, hogy kicsit lenyugodjon, itthon ját.szani(*ide megint berakott a zseniális blogspot egy hirdetést) szoktam vele valamit egy kicsit, vagy két parti memori-t, vagy amit kitalál, de mind hiába, mert ezek után is egészen addig, míg az anyukája haza nem jön, a nyakamon lóg.
A múltkor például bejött, a rajzomat nézegette de úgy, hogy majdnem összegyűrte, aztán mondtam, hogy hát nem kéne, mire megkérdezte, hogy miért?... Utána kihúzta az összes fiókomat, beleturkált a táskámba és egyebek.
Tudom, hogy csak kisgyerek, de azt is állandóan mondogatja, hogy itt mindig ilyen kupi van? akkor is, amikor frissen porszívózott és takarított szobába lép be...
Másik kedvencem meg az, amikor felhozza, hogy ők elmosogattak nekem 2 poharat. Tök szemrehányóan.. egy 5 és fél éves kislány.
Egyébként hozzáteszem, hogy ez 2 bögre volt meg egy kiskanál, én meg már nem tudom hányszor elmosogattam az ő egész mosogatónyi koszos tányéraikat, villáikat, kanalaikat meg mit tudom én még miket és egy szót se szóltam, de még csak észre se vették és meg sem jegyezték, bár nem is azért csináltam. Csak ilyenkor kicsit rosszul esik, hogy a kiscsaj a fejemhez vágja, hogy el lett mosogatva 2 poharam.