Néha csak beszélek, nem gondolkozom, csak jönnek a szavak. Kínos, amikor vele játszom ezt, aztán a következő mondatom alatt próbálom felfogni az előzőt és az övét amit feleletképpen mondott. Másnál is előfordul, de akkor kevésbé érzem kínosnak. Vagy attól függ.
Már megint semmi van a változatosság kedvéért, hogy miért ne. Kezdenek lassan összefolyni a napok, de legalább rövidebbnek tűnik a hét. Így a hétvége is, ami nem feltétlenül jó, de lehetne az is.
Az az időszak van, amikor kiürülnek a napok. Valami van, ami minden évben ilyenkor előjön, de nem tudni mi az. Egy érzés, amit nem lehet szavakba önteni, nincs megfogalmazva, nincs rá külön szó. Számomra annyi, hogy kiürülnek a napok.
Kezdek egyedül lenni. Egyszerre olyan magányos lettem, mint minden évben ilyenkor, csak most furcsább és talán egy nagyon kicsit előbb is jött el. Ilyenkor kellenének azok a kínos beszélgetések. Ha másért nem, csak azért, hogy legyen mire visszagondolni.
A dolgok változnak, én meg félek. Talán pont ettől. A gondolataimban minden egyre rosszabbá változik és, ahogy sorra átélem a dolgokat, amik a gondolataimban vannak, megmutatkozik, hogy legtöbb esetben nem tévedtem ezzel kapcsolatban.
Talán máshogy kellene csinálnom.
Ha miatta volna, nem tudom. Nem tudom mi lenne akkor, de igazából azt sem tudom, hogy mi miatt van. Lehetne miatta is akár. Én meg csak nézek tétlenül. Néha életjelt látok itt-ott, aztán az is eltűnik hosszú időre. Ez egy kicsit tetszik. Ha nem adna azt hiszem megbolondulnék. Jól csinálja, de nem elég jól. Majdnem ugyanolyan, de nem tudom mi a különbség, mert jobbnak nem jobb. (Csak neki... önző, már mondtam.)
Témaváltás volt azt hiszem. Kicsit. Nem tudom, de valahogy mindig itt lyukadok ki. Gondolom mert még mindig nem jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése